A kietlen kilencvenes években nagyon rá voltam kattanva az Elveszett gyerekek városa c. filmre. Mert hogy francia, meg olyan nagyon előzménye a sok évre rá született Amelie-nek. Mondjuk, mivel uaz. a rendező, nem nagy kaland... De ez a hol kiélezett, hol igen tompa és nagyon színes, vibráló képi világ nagyon megfogott, meg persze a sztori is. Ma is meg tudnám nézni simán, csakhát ugyebár nem adják egy tévében sem, mert minek a magas kultúra a parasztnak. Hadd nézze a "ánuszba-farkat", vagy a "lefejellek, mint egy retket" tipusú filmművészeti mélyszántásokat...

Erről jutott eszembe, hogy az utóbbi egy hétben legalább ötven, fél pár kesztyűt össze tudtam volna gyűjteni Székesfehérvár utcáin. Lehet, hogy ez valami vírus, vagy ragály, hogy egyszer csak elkezdenek elhullani szegény kesztyűk, egyik a másik után. Valami zsebkórság, vagy mittudomén, mindenesetre találtam feketét, szőröset, csíkos kötöttet, velúrt, pinket, kicsit, jetiét, mindenfélét.

Nem lenne elvetélt ötlet valamit kezdeni ezekkel, mert így csak elnyeli őket a csatorna, vagy más enyészet. Mondanám, hogy ötleteket várok ezügyben, de úgyis tudom, a kivert kutya sem fog írni, mivel jelenleg egy abszolút felfedezetlen blog tulajdonosa, egyben egyetlen olvasója vagyok. Na, mindegy, akkor kénytelen leszek magam elgondolkodni ezen probléma megoldásán....

Most töprengek, ne zavarjatok.

Mondjuk...kesztyűk összevarrva sálnak.

Vaaagy...kesztyűszőnyeg. Vagy egy pazar kis transzparens (Szabadságot a kesztyűknek!), körbe az Országalmára.

Ilyesmik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.